Árpádok Erdélyben - III.

II. Zsigmond (1171-1172)

Béla gyerekei közül a legnagyobb nagyapja, Zsigmond nevét viselte, így II. Zsigmond néven emlegeti az utókor. Apja halálakor Pest és Havasalföld hercege lett, két, egymástól távoli megyében: Tregovistyét és Sárost irányítva. Öccse, András Erdély hercegi címét örökölte.

A 35 éves korában herceggé lett II. Zsigmond nem örvendett túl nagy népszerűségnek az udvarban. Több rossz tulajdonsága volt, mint jó (többek között önkényes volt, gyáva és lusta), és mindennek tetejébe kamaszkora kicsapongásainak nyomaként vérbajban szenvedett.

Sajnos, nagyon rövid idő (mintegy másfél év) jutott neki a hercegi székben, a szifilisz 1172 szeptemberében elvitte. Legnagyobb fia, Zsigmond még kiskorú volt, alig három éves, így régens kormányozta helyette Havasalföldet.

II. Zsigmond pontjai: 207                     (Összpontszám: 12 497)

III. (Vasbordájú) Zsigmond (1172-1237)

III. Zsigmond 1185 októberében vált nagykorúvá. Kamaszévei alatt több nevelőt is elhasznált, végül, 16 éves korára a harcművészetekben, de még inkább a teológiában mutatott tehetséget. Szerény, bátor, vallási kérdésekben buzgó, életével elégedett ifjú volt.

Első felnőtt évei a békés építőmunka jegyében teltek. Az ország a 80-as végén kivételesen csendes volt, talán azért, mert Mária királynő tekintélye hatalmas volt: ez a keményen uralkodó asszony nem csak dán és magyar, hanem francia király is volt, több hercegi és grófi cím birtokosa. Zsigmondot kedvelte, hamarosan szolgabírójává nevezte ki.

A béke és a nyugalom 1193-ig tartott, amikor egyszerre két főúr is harcot indított Magyarországért. Zsigmond nem csatlakozott hozzájuk, tisztelte Máriát, nem akart ellene fordulni, és nem bízott az urak harcának sikerességében. A háború mégis akkor dőlt el végérvényesen Mária javára, amikor 1997-ben maga Zsigmond is mozgósította katonáit, zsoldosokat fogadott fel, és 4000-es seregével sorra szabadította fel a főurak által elfoglalt tartományokat.

1201-ben váratlan irányt vett a magyar történelem szekere. Mária, talán, mert megöregedett, vagy ráunt a nyakas és harcias magyari urakra, a sokadik főúri ultimátumra rábólintott a harc helyett, és hagyta veszi a magyar trónt. Amelyre így I. Lőrinc került. A név nem véletlenül ismerős: Lőrinc II. Béla kései fia volt, III. Zsigmond nagybácsija.

A fejedelem elsősorban két tartománya megerősítésén fáradozott ezekben az években. Házassága boldog volt, áldás kísérte életét. Sorra születtek gyermekei. Hűsége Lőrinc királyhoz változatlan volt: seregeivel többször is sikerrel verte le a királyuk ellen lázadó urak hadait, így növelve tekintélyét.

1209-ben Közép-Magyarországnak (amelyet Esztergomból még mindig I. Zsigmond nagy riválisának, Andrásnak az utódai irányítottak) sikerült függetlenednie a szétesett Bizánctól. Zsigmond felismerte a történelmi pillanatot, és rögtön jelezte de Jure igényét Szatmárra, majd, ennek megszerzéséért fegyvert is ragadott. 1211-re a háborút megnyerte, majd saját irányítás alá vonta e gazdag tartományt. Hogy öröme ne legyen teljes, 1209-ben meghalt olasz felesége, akit egy angol koronahercegnővel pótolt.

1215-ben a legyengült dán birodalom egyetlen kárpátiai maradvány-tartományáért, Szörényvárért indított háborút Zsigmond, majd rá pár hónapra ugyanezért Lőrinc király is. A két sereg együtt gyorsan elfoglalta a tartományt, majd ezután a király váratlanul magáénak követelte Sárost Zsigmondtól. Ráébredt ugyanis arra, hogy Zsigmond lassan erősebb és népszerűbb lesz, mint ő. Mivel Zsigmond pénztára meglehetősen tele volt, Sáros átadására nemet mondott: inkább egy 4500 fős zsoldossereget fogadott fel, és a király ellen vonult, akinek katonái nagyobbrészt ekkor már Dánia földjén hadakoztak.

A két, párhuzamosan zajló háború nagy hadisikereket hozott Zsigmondnak, akit utána már csak a „Vasbordájú” jelzővel emlegettek. Előbb (1222 júniusában) a Szörényért folytatott küzdelme zárult eredménnyel, majd 1223 januárjában a király volt kénytelen elismerni Zsigmond győzelmét.

Diplomáciai téren sem volt szégyenkeznivalója a fejedelemnek. A háborúskodás folyamán szakított rá időt, hogy legnagyobb lányát, Zsuzsannát összeboronálja a francia királlyal, egy erős szövetségesre szert téve. Legnagyobb fiát, és egyben a Pest Hercege cím örökösét, a 20 éves koráig Modenában nevelkedett Menyhértet a bizánci bazileusz kisebbik lányához adta, mert sejtette, hogy fiának is erős szövetségesekre lesz szüksége. Emellett neki ajándékozta Szatmár vármegyét, annak minden birtokával és jövedelmével. Önmagát Csongrád vármegyével kárpótolta, melyet fegyverrel kellett elszednie hűbéresétől.

1226 nyarán meghalt Lőrinc király, utódja 3 éves lánya, Zsófia lett, aki helyett az aradi püspök kormányzott régensként. Zsigmond azonban a zűrös magyar trón megszerzése helyett figyelmét Gyurgyevó felé fordította, melyre jogos igénye volt. A terület az (időközben ismét bizánci befolyás alá került) esztergomi tartományúrhoz tartozott, amely már így is harcban állt a magyarokkal, akik szerették volna, ha a bizánci fennhatóság végérvényesen a múlté lenne a Kárpát-medencében. Míg a királyi hadak Esztergomot ostromolták, Zsigmond Gyurgyevó területére vonult. A harcok a nagy távolságok és a bizánci uralkodóváltás miatt elhúzódtak, de végül 1234-re Gyurgyevó Zsigmond birtokába került. Közben Magyarország trónján is változás következett be: Béla felvidéki herceg legyőzte Zsófia seregeit, így III. Béla néven megkoronázták.

Utolsó éveit egy összeesküvés árnyékolta be, melyet egyik hűbérese szőtt ellene Pest hercegi címének megszerzéséért. Zsigmond börtönbe csukatta, és elvette tőle Szolnok vármegyét.

Zsigmond élete alkonyán így öt tartományt irányított közvetlenül: Szolnokon kívül Sárost, Csongrádt, Tregovistyét és Gyurgyevót. Pest és Havasalföld hercegeként ezen kívül Szatmár, Szolnok, Szörényvár és Galaz vármegyére gyakorolt befolyást hűbéresein keresztül.

Zsigmond 1237 szeptemberében, 67 évesen hunyta le szemét.

III. Zsigmond pontjai: 7590 (Összpontszám: 20 087)