Árpádok Erdélyben - II.

I. (Igazságos) Zsigmond (1120-1153)

A 31 évesen fejedelemmé választott Zsigmond nem rendelkezett kiemelkedő képességekkel, viszont az uralkodás minden területéhez konyított valamit, a hadviseléstől az intrikákon át a gazdaságig. Uralma első éveiben a szövetségeseivel és hűbéreseivel való kapcsolat javítására, vagyis saját maga elfogadtatására fordította a legtöbb energiát (és pénzt).

1125 júniusában elérkezettnek látta az időt, hogy szent háborút hirdessen Havasalföldért, amely a besenyő birodalom felbomlása után egy pogány kán kezén volt. Szövetségeseivel és zsoldosokkal viszonylag hamar megnyerte élete első háborúját, és övé lett Szörényvár, Tregovistye és Galaz tartomány, melyeket szétosztott hű emberei között.

Újabb évek teltek el békében. A 30-as évek elején Zsigmond egyre inkább elhivatottnak érezte magát a magyar trón megszerzésére. Menye, Gizella felvidéki hercegnő és már magyar főurak előtt igyekezett növelni népszerűségét és tekintélyét. Így Gizella hamarosan egy összeesküvést kezdett szőni Zsigmond trónra emelésére. Amikor András egy 6 éves háború után bekebelezte a legyöngült bizánci birodalmat, és bizánci császárrá koronázta magát, 1335-ben Gizella felkelést hirdetett ellene.

Zsigmond maga 4000-es sereggel vonult Csongrád elfoglalására, míg szövetségesei 15 ezer katonája a király másik két tartományát vett ostrom alá. II. András bizánci harcokból visszatérő, közel 7000-es serege Makó mellett megverte ugyan Zsigmond seregét, Zsigmond azonban, visszavonulva Kolozs vármegyébe, és ott egyesült az időközben felfogadott mintegy 3000 zsoldossal. A király tovább vonult Esztergom felé, itt azonban a hercegek csapatai felmorzsolták. Zsigmond seregével maradt a déli határszélen, számítva újabb seregek betörésére, és Torontál tartományt dúlta fel. Hamarosan a lázadó seregek döntő fölénybe kerültek, és 1137 októberére Zsigmond teljesítette legnagyobb ambícióját: Magyarország királyává vált.

Sajnos, ez csak névleges cím volt – egyelőre. Hiszen hűbérura továbbra is András bizánci császár maradt. De már nem sokáig. Pár év múlva a háborúk tengerében elmerült András császár ellen megkezdte háborúját a függetlenségért. Az 1140-1143 között zajlott küzdelem Zsigmond sikerével zárult, létrejött a Magyar Királyság.

De ez még amolyan „félvér” birodalom volt - András saját birtokai idegen nemzettestként ékelődtek be az országba. Az egységesítés újabb háborút jelentett.

Ezt azonban már nem András ellen kellett megvívni. A politikai helyzet ugyanis roppant gyorsan változott. András helyére Magyarország kiválása után más császár került. Zsigmond pedig tehetséges kancellárját a bizánci udvarba küldte, hogy hangolja a hűbérurakat a császár ellen. Mivel a birodalom minden eresztékében recsegett-ropogott, ez nem volt nehéz. Előbb András vált ki a birodalomból, majd Zsigmond fia, Donát, Tregovistye grófja próbálkozott meg ugyanezzel. Zsigmond seregeivel fia segítségére sietett az 1444 szeptemberében indított függetlenségi harcában.

A következő évek háborúskodással teltek. Az öreg király Ragusától Nikápolyig hol itt, hol ott tűnt fel seregével, s közben otthon is el kellett fojtania a főurak lázongásait. Az állandó harc kikezdte egészségét, végül 1153 telén, 64 éves korában távozott az élők sorából. Nagy politikai ellenfele, a nála egy évvel idősebb András jóval túlélte őt, de jelentős politikai szerepet már nem játszott: kedvetlenül tengette napjait Esztergomban még évek hosszú során át.

Zsigmond pontjai: 4680    (Összpontszám: 7846)

II. (Nemes) Béla (1153-1171)

Béla nehéz helyzetben került a trónra. A kincstárat az állandó csatározások kimerítették, és ahogy az öreg király meghalt, más nagyurak is fellázadtak ellene. Szövetségeseitől hiába kért segítséget, saját háborúikkal voltak elfoglalva.

Amikor alig egy éves uralkodás után, 1154-ben a legnagyobb főurak ultimátumot adtak neki, hogy mondjon le a trónról Lukács herceg javára, Béla reálisan felmérte a lehetőségeit. Mivel tudta, hogy a politikai széljárás mostanában változékony, sőt, igazából kiszámíthatósága egy tornádóhoz hasonlatos, nem küzdött a trónért, a „Pest hercege” címet azért megtartva, visszavonult „örökös” tartományaiba, Kolozsba és szívének kedves székelyeihez (Szebent öccse, László kormányozta, Temes királyi birtok lett).

Óvatos előrelátását a következő évek igazolták. Az egykori királyi Magyarország egyesítéséért újra fellángoltak a harcok a bizánci birodalommal, és ennek két király is egymás után áldozatul esett. Fivére, László is fellázadt királya ellen, hívta Bélát is, de ő kivárt. Aztán László elesett, és mivel utódja nem volt (felesége 5 hónapos terhes volt a halálakor), ezért Szeben Bélára szállt.

1158-ra a királyi hatalom olyannyira legyengült, hogy Béla, akinek uradalmait három éve már nem dúlta had, újra elérkezettnek látta az időt, hogy benyújtsa igényét a trónra. Mivel a királyi székhely ekkor Temesben colt, nem kellett messzire vezetni seregeit.

A harcok sokáig húzódtak. Béla eközben időt szakított arra, hogy meghalt feleségét pótolja. 49 évesen, 1164-ben feleségül vett egy 18 éves magyar dél-dunántúli gyökerekkel rendelkező grófnőt, Somogyi Zsófiát. Be kell vallani férfiasan, e tettét főleg a pénz motiválta: Zsófia élére állította a forintot, a hercegség adóbevételei érkezése után érezhetősen javultak. És hát szerelem már csak azért sem jöhetett nagyon szóba, mivel Béláról köztudomású volt, hogy bizony elsősorban az erősebb nemnek mondott igent.

A hercegség 1165 nyarán Havasalfölddel bővült, mivel Béla unokaöccse utód nélkül halt meg. 1168-ban viszont Bélának még egy fia született, ezen mindenki meglepődött, ő a leginkább. Lőrincnek nevezték el. A háború pedig 10 év után fegyverszünettel lezárult: Bélának elfogyott a „pénze és a paripája.” Rögtön utána meghalt a király – az ország pedig a dániai királynő, Bölcs Mária birtokába jutott…

Hogyan? Ez még I. László „érdeme”, aki egyik lányát, Zoékát a dán királyhoz adta nőül. És mivel a gyors királycserélődésben a férfiág kihalt, így kerülhetett legközelebbi rokonként Máriához a korona.

Béla 1171 áprilisában, 56 éves korában halt meg.

Béla pontjai: 4444     (Összpontszám: 12 290)